Judit
3 °C
6 °C

Váratlan emelkedés a tőzsdén

MTI
2006.04.06. 18:30
Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 515,06 pontos emelkedéssel, 23.439,28 ponton zárt csütörtökön, ez az előző napi záráshoz képest 2,25 százalékos erősödés. A részvénypiac forgalma 27,9 milliárd forint volt, a vezető részvények a gyengülő Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest. Farkas Róbert, a Takarékbank Rt. részvénykereskedési igazgatója elmondta: a kelet-európai piacok függetlenül a világ többi részétől emelkedtek, ezen belül a budapesti kiemelkedően nőtt. A szakértő véleménye szerint sok befektető arra spekulált, hogy a választások előtti politikai bizonytalanság miatt esnek az árak, s mivel ez nem következett be, lezárták pozíciójukat. Hozzátette: a tőzsdén lévő optimizmust az sem törte le, hogy nap közben az euró 269,50 forintos szintre is erősödött.

A Mol 15,14 milliárd forintos forgalom mellett 705 forinttal, 3,08 százalékkal 23.600 forintra erősödött. Az OTP árfolyama 180 forinttal, 2,44 százalékkal 7.545 forintra nőtt, forgalma 6,9 milliárd forint volt. A Richter 45.480 forinton fejezte be a kereskedést, ami a papír történelmi csúcsa, ez az előző napi záráshoz képest 1.190 forintos, 2,69 százalékos erősödés. A Magyar Telekom 1,3 milliárd forintos forgalomban 2 forinttal, 0,21 százalékkal 943 forintra gyengült.

A BUMIX 16,68 pontos emelkedéssel, 2.191,77 ponton zárt csütörtökön, ami 0,77 százalékos erősödés.

Az áruszekcióban a búza ára a szeptemberi lejáratra 200 forinttal 24.700 forintra drágult. A májusi termin 25.600 forint maradt. A takarmánybúza ára három lejáratra is emelkedett. Az augusztusi 50 forinttal 22.200 forintra, a szeptemberi 150 forinttal 22.300 forintra, a decemberi pedig 100 forinttal 22.950 forintra. Drágult a kukorica is minden lejáratra. A májusi, a júliusi, a novemberi és a decemberi lejárat 200-200 forinttal, a szeptemberi csak 150 forinttal. A kukorica májusra 25.600 forintba, szeptemberre 26.500 forintba kerül. A napraforgó és a repce ára stagnált. A napraforgó májusi ára továbbra is 50.000 forint, a repce augusztusi ára pedig 54.200 forint.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Év végi utazás

Ajándékozzon utazást, töltse a karácsonyt és a szilvesztert külföldön!