Ferenc, Olívia
-2 °C
4 °C

Ausztriát is eljárással fenyegette meg az EU

MTI
2006.04.10. 15:11
Az Európai Unió bizottsága eljárás beindításával fenyegette meg hétfőn Ausztriát, amiért minimális árat szabnak meg a dohányárukra - közölte Kovács László biztos szóvivője, Maria Assimakopoulou.

Kovács közleménye szerint a minimális árak a versenyt torzítják és csak arra szolgálnak, hogy a dohányipari cégeknek nyereséget biztosítsanak. Hasonló alapon eljárás folyik már Franciaországgal, Belgiummal szemben, a múlt héten pedig a bizottság Olaszország és Írország ellen kezdeményezett eljárást az uniós rendelet megsértése címén. Ez utóbbi két országra hivatkozott különben Ausztria, amikor március közepén a parlament elfogadta a minimális árak bevezetéséről szóló törvényt.

Brüsszelnek az a véleménye, hogy a cigarettagyártóknak és az importőröknek jogában áll a kiskereskedelmi árakról megállapodni, a minimális árak megszabása azonban jogellenes. A bizottság szerint az uniós tagországoknak a dohányzás ellen az adók emelésével, vagy minimálisan rögzített adókkal kell felvenniük a küzdelmet - Brüsszel 2006 végéig az egészségvédelem érdekében a legmagasabb kiszabható adó emelését tervezi is - a minimális árak rögzítésének legalizálása azonban nincsen tervbe véve.