Ferenc, Olívia
-2 °C
4 °C

Magas olajár - drámai hatás nem várható

MTI
2006.04.13. 10:47
Kapcsolódó cikkek (1)
Nem kedvez a magyar gazdaságnak az olaj magas ára, de drámai hatás sem várható - mondta Hegedűs Miklós, a GKI Energiakutató és Tanácsadó Kft. ügyvezető igazgatója az MTI-nek.

Csütörtök reggel esett a nyersolaj ára a kőolaj szabadpiacán, miután az amerikai nyersolajkészletek nyolcéves csúcsra növekedtek.

Hegedűs Miklós szerint nem várható, hogy a kőolaj ára tartósan 70 dollár fölött legyen, az idei évre korábban prognosztizált 58 dolláros átlagár helyett azonban 60-65 dolláros árat valószínűsít az első három és fél hónap adatai alapján. Hozzátette, hogy míg tavaly az olaj ára 40-45 százalékkal emelkedett, addig az idén várhatóan 15-18 százalékos lesz a bővülés.

A kőolaj árak magyar gazdaságra gyakorolt hatásával kapcsolatban az ügyvezető igazgató úgy vélekedett, hogy az nem ront a hazai makrogazdasági helyzeten. Az infláció alakulását ugyan nem segíti, de a kedvező trendet sem változtatja meg érdemben.

Az üzemanyag árak alakulásával kapcsolatban az ügyvezető igazgató elmondta: a jelenlegi magas árszintnek már kereslet-visszatartó hatása is van, így a lakosság fogyasztásában az üzemanyag súlya csökken.