Jobb lesz a német növekedés

MTI
2006.04.23. 12:04
Javulni látszanak az idei német gazdaságnövekedési kilátások: Michael Glos gazdasági miniszter a Frankfurter Allgemeine Zeitung című lapnak adott nyilatkozatában azt közölte, hogy az eddigi 1,4 százalékos növekedési prognózisát kormánya felfelé fogja módosítani, elsősorban a vállalkozói és fogyasztói bizalom idei emelkedését látva. A lap szerint a kormány egy héten belül kiadja új idei növekedési várakozását. Az ország jegybankja, a Bundesbank már meg is tette a maga előrejelzését a hét végén: a Der Spiegel című lap szerint 1,6 százalékos növekedést jövendöl 2006-ra. Mindezek kapcsán német közgazdászok szinte értetlenséggel fogadták az IMF-nek idei hétvégi tavaszi értekezletére kiadott 1,3 százalékról szóló német gazdasági növekedési előrejelzését. Különösen érthető ez a német ipar és kereskedelmi kamarák, a DIHK friss felmérésének fényében. Eszerint ugyanis a nyugat-német, azaz a meghatározó súlyú tartományokban az idei gazdasági növekedés elérheti a 2 százalékot is, miközben a keleti tartományokban is egy százalék körül lesz.