Árpád
-2 °C
9 °C

35 milliárd osztalék a Mol-nál

MTI
2006.04.27. 12:37
A Mol Rt. igazgatóságának javaslata alapján 35 milliárd forint osztalék kifizetését fogadta el a közgyűlés csütörtökön Budapesten: ez részvényenként körülbelül 325 forint kifizetését jelenti, ami a saját részvény darabszámától függően kismértékben változhat. Az osztalékként ki nem fizetett eredmény az eredménytartalékba kerül.

A közgyűlésen a részvényesek több mint 61 százaléka vett részt, s fogadta el nagy többséggel a javaslatokat, így a társaság és a csoport mérlegbeszámolóját, a könyvvizsgáló és a felügyelő bizottság előterjesztését.

A közgyűlés a Mol Rt. magyar számviteli szabályok lapján készített beszámolóját 1.965 milliárd forint mérleg főösszeggel, 399 milliárd forint adózott eredménnyel és 195 milliárd forint lekötött tartalékkal, míg a csoport nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok (IFRS) szerint készített konszolidált eredmény kimutatását 2.029 milliárd forint mérleg főösszeggel és 245 milliárd forint részvényesekre jutó eredménnyel fogadta el.

A Mol Rt. 2005-ben 1.471,6 milliárd forint nettó árbevételt ért el, szemben az egy évvel korábbi 1.171,8 milliárd forinttal. Az üzleti eredmény tavaly 159,8 milliárd forint volt, míg 2004-ben 93,5 milliárd forint. A társaság adózás előtti eredménye 2004-ben 143,5 milliárd forint, az adózott eredmény 137 milliárd forint, a mérleg szerinti eredmény pedig 120 milliárd forint volt.

Tavaly osztalékként 16,998 milliárd forintot fizettek ki. A Mol Csoport 2005-ben 2.455,2 milliárd forint nettó értékesítési bevételt ért el, szemben a 2004. évi 1.955,8 milliárd forinttal.

A közgyűlésen Hernádi Zsolt, a társaság elnök-vezérigazgatója elmondta: a Mol tőke-kapitalizációja elérte a 10 milliárd dollárt. Tavaly az év elején a társaság részvényét 12.560 forinton jegyezték, majd az év közben a részvény értéke 57,7 százalékos növekedéssel decemberre 19.950 forintra nőtt.

Hernádi Zsolt elmondta: a csoport jó eredményéhez hozzájárult az is, hogy időben hajtottak végre jó beruházásokat. Tavaly a társaság Magyarországon 208 milliárd forint beruházást hajtott végre, ami a teljes nemzetgazdasági beruházás 4,1 százaléka. A Mol 2010-ig jelentős, éves szinten 285 millió dollár megtakarítással járó hatékonyságjavulást akar elérni. Cél az is, hogy a következő négy évben a vállalat maximalizálja növekedését, s 2010-ben az EBITDA elérje a 3,5 milliárd dollárt. Tavaly az EBITDA 2,143 milliárd dollár volt. Ugyanezen idő alatt a kifizetett osztalék összege eléri a a normalizált eredmény 30 százalékát.

Hernádi Zsolt elmondta azt is, hogy négy év alatt a szénhidrogén termelést háromszorosára, a finomított termékek eladását pedig kétszeresére növelik. A közgyűlés módosította a társaság nevét, az új név a társasági törvényben leírtak szerint Mol Nyrt. A közgyűlés a következő egy évre az Ernst and Young Könyvvizsgáló Kft-t bízta meg a könyvvizsgálói munkák elvégzésével, nettó 81,5 millió forint díjazásérét.