Új kormányrendelet az állami garanciáról

MTI
2006.05.08. 15:06
A jelenleginél jóval részletesebb rendeletben szabályozta a kormány az állam által vállalt kezesség előkészítését és beváltását. A Magyar Közlöny legutóbbi számában megjelent jogszabály május 25.-én lép hatályba.

Az új szabályozás szerint az egyedi kezességvállalás előkészítése keretében a pénzügyminiszter és a biztosítandó szerződés tartalma szerinti tárca vezetője együtt készíti el a kormánynak a döntéshez szükséges - indoklást is tartalmazó - kitöltött adatlapot.

Ez tartalmazza egyebek mellett azt is, hogy az adott évi költségvetésben mennyi pénz van még kezességvállalásra, illetve kérjen, vagy sem a kormány díjat a kezességért, és ha igen, akkor mennyit. Amennyiben a kormány igent mond, akkor a Magyar Közlönyben kihirdetendő határozatában meg kell neveznie a kezesség jellegét. Ha nem nevezi azt készfizető kezességnek, akkor egyszerű kezességet vállal csak. (Készfizető kezesség esetén a jogosult nem fizetés esetén azonnal beválthatja a garanciát, míg az egyszerű kezességnél előbb meg kell kisérelnie behajtani a követelését.)

Főszabályként az egyedi kezességgel biztosított szerződésre (ez rendszerint kölcsönszerződés) közbeszerzést kell kiírni, vagy ha a közbeszerzési törvény ezt nem teszi kötelezővé, akkor nyilvános pályázatot kell közzé tenni. A kormány megengedheti, hogy akinek a kötelezettségére egyedi kezességet vállalt, az három ajánlatot bekérve kössön szerződést a legjobb ajánlattevővel. Kivételesen ez alól is felmentést adhat a kormány, főleg ha nemzetközi pénzügyi szervezet lesz a hitelező. A kormány dönt arról is, hogy kér-e kezességvállalási díjat. Ha igen, akkor arról a pénzügyminiszter állapodik meg a kötelezettel. Az egyedi kezességi szerződést a kihirdetését követő egy éven belül lehet megkötni.

Az állam jogszabályon alapuló kezességet is vállalhat. Ha a jogszabály az ilyen kezességet nem minősíti, akkor automatikusan egyszerű kezességet kell érteni alatta. Jogszabályi (készfizető) kezesség jár például a közszféra alkalmazottainak lakáshitelei után, az azokat folyósító bankoknak. Erről is szó esik a rendeletben. A banknak elég a saját belső szabályai szerint felszólítania az adóst, majd ha nem fizet, felmondja a kölcsönt és az ezt követő 31. napon az államnál (ez esetben az APEH-nél) beválthatja a kezességet. Az agrár hitelekre vállalt egyedi vagy jogszabályi kezességet is az adóhivatalnál válthatják be a bankok.

Az egyszerű kezességnél a jogosult (bank) előbb köteles fellépni az adósánál a teljesítés érdekében. Ha ez eredménytelen, akkor fizetési meghagyást kell kibocsátani ellene, vagy ha a kölcsön szerződést közjegyzői okiratba foglalták, akkor azt kell végrehajtási záradékkal ellátni és így megkísérelni a behajtást. Ha ezek sikertelenek, akkor váltható csak be az állami kezesség.