Jól ment tavaly a Greptonnak

MTI
2006.05.10. 11:30
A Grepton Informatikai Rt. 2,718 milliárd forint bevételt ért el 2005-ben, ami 40 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit - közölte Juhász István a cég vezérigazgatója.

A piac helyzetét és kilátásait figyelembe véve az idén a bevétel szinten tartását tervezik. A vállalat rendelésállománya 1,6 milliárd forint, ebből 850 millió forintért szolgáltatásokat akarnak vásárolni a vevők.

A társaság tavaly 250 millió forint adózás előtti eredményt ért el, szemben az egy évvel korábbi 145 millió forinttal. Az idén az eredmény szinten tartását tervezik. Az elmúlt évi bevételből 1,5 milliárd forint a szolgáltatásokból, 1,2 milliárd forint pedig termékek, ezen belül 1 milliárd forint a szoftverek eladásából származott.

A társaság 2004-ben 1,96 milliárd forint bevételre tett szert, amiből 1,22 milliárd forint a szolgáltatásokból folyt be.

A Microsoft az idén nem hosszabbítja meg a velük kötött kedvezményes termékértékesítési szerződést, s ezért egyre inkább az Oracle szoftverek eladását helyezik előtérbe. A Grepton tavaly 700 millió forint értékben adott el Microsoft terméket.

A társaság az idén ezen túlmenően növelni szeretné a hardver értékesítést, illetve az állami és közigazgatási területről származó bevételeket is. A társaság az idén elkezdte biztonsági üzletágának fejlesztését, mivel üzleti lehetőséget lát egyebek mellett az elektronikus számlázás, illetve aláírás szolgáltatásban is. Ennek keretében az idén áprilisban a Kopint-Datorgtól megvásárolta a MultiSigno elektronikus aláírási terméket, s átvette azt az 5 fős csapatot, amelynek munkatársai fejlesztik és értékesítik ezt a megoldást.