Javultak a magyar cégek üzleti kilátásai

MTI
2006.05.17. 12:19
Jelentősen javultak a magyar cégek üzleti várakozásai az első félévben - közölte Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke szerdán. Jelentősen nőtt az üzleti kilátásba vetett bizalom, ugyanakkor nem változott az üzleti helyzet megítélése körüli bizonytalanság.

Tóth István János, az MKIK GVI ügyvezető igazgatója azt hangsúlyozta, hogy számításuk szerint a második negyedévben tovább erősödik a gazdasági fellendülés, ami a harmadik negyedévben is kitart. Az ügyvezető igazgató szerint a fellendüléshez a magyar cégek export piacainak kedvező alakulása is hozzájárul, és ilyen konjunkturális viszonyok mellett megfelelő az idő radikális kormányzati, költségvetési lépésekre.

Parragh László hangsúlyozta, hogy a beruházási aktivitás erősödése érzékelhető a megkérdezett cégek körében, ami elsősorban gépberuházásokra irányul. A felmérés szerint a beruházási aktivitás várható növekedése az idegenforgalomban, az iparban jellemző leginkább.

A felmérés szerint tovább növekedett a vállalkozások munkaerő kereslete. Nőtt a létszám stabilitásával és bővítéssel számoló cégek aránya, csökkent a leépítést tervezőké. A létszámot leginkább a többségi külföldi tulajdonban lévő cégek tervezik növelni. Parragh László szerint a következő félévben megállhat a munkanélküliségi ráta növekedése, és bővülhet a foglalkoztatottság.

A kapacitáskihasználtság számottevően javult az elmúlt félévhez képest és átlagos értéke meghaladta a 76 százalékot. Az értékesítés 2005 áprilisban megindult növekedése tovább folytatódott: a cégek több mint 42 százaléka számolt be az értékesítési volumen növekedéséről és 24 százalékuk csökkenésről.

A szolidaritási adó bevezetésével kapcsolatos újsághírre vonatkozó kérdésre válaszolva Parragh László közölte: ötletekkel, pletykákkal nem kívánnak foglalkozni. Mint mondta, várják a kormány hivatalos komplex programját a költségvetés rendbetételére.

Az MKIK GVI minden évben tavasszal és ősszel elkészíti el a kamara tagvállalatai körében a konjunktúra felmérését. A mostani kutatás során a megkérdezett 11 ezer cégből 1.349 válaszolt.