Mária
-7 °C
3 °C

Kevesebb Rosnyeft részvény, de korábban

MTI
2006.05.18. 13:11
Az orosz Rosnyeft állami olajcég csak 8 milliárd dollárnyi részvényt kínál eladásra az elsődleges nyilvános kibocsátása keretében, amelyet azonban már július 14-én el akar indítani, jelentette egy moszkvai lap csütörtökön. Ömilliárd dollárnyit a londoni tőzsdére, 3 milliárdnyit az orosz tőzsdékre vezetnének be, miután a kibocsátásból a lakosságnak is jutna a Sberbankon keresztül, értesült a Vedomosztyi szervező bankároktól és tisztségviselőktől, akik szerint a bemutatókörút június 26-án kezdődhet.

A Rosnyeft eredetileg 20 milliárd dolláros kibocsátást tervezett, aztán ennek a felét, és ebből most még kétmilliárdot lefaragtak, jegyezték meg moszkvai megfigyelők, megjegyezve, hogy a lakossági kibocsátásrészt nehéz megszervezni még a nyári vakáció előtt. A bevételből a Rosnyeft egészét birtokló állami anyaholding, a Rosneftegaz meg akarja téríteni azt a nyugati bankoktól felvett, 7,5 milliárd dolláros hitelt, amelyet a Gazprom monopólium 10,74 százalékos pakettjének megvásárlására fordított, 50 százalék fölé növelve benne a kormánytulajdont. A késlekedés növelné a kamatterhet.

A kibocsátást Nyugaton sokan kritizálták, köztük Soros György magyar-amerikai nagybefektető is, mert szerintük legitimálná a hatóságilag tönkretett Jukosz olajcég főegysége, a Jugansknyeftegaz voltaképpeni kisajátítását egy 2004 végi, vitatott kényszerárverés után. A Jugansknyeftegaz a Rosnyeft tulajdonába ment át egy erre a célra létrehozott, alkalmi cég közbejöttével.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Utazás aggodalom nélkül?

Utazása előtt sose feledkezzen el utasbiztosításáról!