Pál
-9 °C
0 °C

Javul a hangulat Nyugat-Európában

MTI/Dow Jones
2006.05.23. 10:43
Olaszországban javul a fogyasztói hangulat: a mutató 107,6 pontra emelkedett májusra az áprilisi, 106,0 pontról, közölték az olasz statisztikai hivatalt kiszolgáló független gazdaságkutató intézetben, az ISEA-ban kedden. A növekedés meghaladta az elemzői előrejelzéseket, és az intézet a munkapiac és a megtakarítások alakulásával magyarázta a javulást. A mutató még a 114 pontos hosszú átlaga alatt van.

Franciaországban ugyancsak javuló hangulatot jelez, hogy a lakosság fogyasztási kiadásai áprilisban 0,7 százalékkal nőttek márciushoz képest, miután márciusban még 0,4 százalékkal csökkentek. A francia statisztikai hivatal áprilisi adata szintén jobb volt a 0,3 százalékos elemzői előrejelzéseknél.

A fogyasztói hangulat Németországban is javult: a lakossági fogyasztás az első negyedévben 0,4 százalékkal nőtt az előző negyedhez képest - miután az előző negyedben 0,6 százalékkal csökkent -, és 1,1 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, az ottani statisztikai hivatal keddi, részletes GDP-beszámolója szerint. Így az első negyedévi német GDP-növekedésben a lakossági fogyasztásnak már érezhető szerepe volt, a tavalyi fékező hatás helyett, ennek azonban az elemzők még nem tulajdonítanak nagy jelentőséget, ugyanis Németországban a fogyasztói kereslet elsősorban azért nő, mert előre hozzák a vásárlásokat a jövőre esedékes áfa-emelés miatt, másfelől a külkereskedelem egyelőre elveszteni látszik a tavalyi tápláló szerepét a GDP növelésében.

Dániában a fogyasztói hangulat mérőszáma májusban 11,7 pontra emelkedett az áprilisi 11,1 százalékról - tavaly májusban 7,1 pont volt -, közölték a dán statisztikai hivatalban kedden. A májusi mutató ott is jobb volt a piaci várakozásnál.

Kilógott a sorból a francia vállalatok hangulata: az üzleti bizalmi mutató áprilisra 107 pont, közölték a francia statisztikai hivatalban kedden. A visszaesést ahhoz kell mérni, hogy márciusban a 109 pontos eredmény ötéves csúcs volt. Áprilisban az autóipar helyzete rontotta csak az átlagot.