Kúszik visszafelé a BUX

MTI
2006.05.29. 16:40
Az angolszász országokban a mai munkaszüneti nap ellenére rekordforgalom volt a budapesti tőzsdén: a csúcs azonban csak technikai, ma vezették át a börzén a Mol korábban bejelentett, az állami tulajdonban levő öt százalékos részvénycsomagjának megvételét. A kötés így csak a Mol forgalmát 240 milliárd forint fölé emelte, az összforgalom pedig 247 milliárd forint felett volt. Ebből az is látszik ugyanakkor, hogy voltaképpen igen alacsony volt az érdeklődés a kereskedésben, hiszen a Molt érintő jegyzéseken túl csak 7 milliárd volt a forgalom, ami a harmada az elmúlt 12 hónap átlagos kereskedési volumenének.

Az index 1,6 százalékal, 359 ponttal, 22 426 pontra emelkedett. Valamennyi vezető részvény, és szinte az összes kis papír árfolyama is emelkedett, a prímet a nagyok közül a Mol (1,8 százalék), az OTP (1,9 százalék) és az Egis (2,2 százalék) vitte.