Járai az eurókritériumokról

MTI
2006.05.30. 15:18

Az euróövezethez csatlakozni kívánó országoknak fontos érdekük, hogy már belépésük előtt teljesítsék az előírt kritériumokat - hangoztatta Járai Zsigmond, a Magyar Nemzet Bank elnöke az Európai Parlament gazdasági és pénzügyi bizottsága előtt egy keddi vitában felszólalva, míg Jean-Claude Juncker luxemburgi miniszterelnök, az eurózónás országok pénzügyminiszteri tanácsának elnöke - Becsey Zsolt (Fidesz-MPSZ) képviselői kérdésére válaszolva - ugyanitt egyebek között arra mutatott rá, hogy az övezet bővítése politikai kérdés.

Felszólalásában a jegybankelnök úgy vélte, az euróövezet gazdasági növekedését és stabilitását biztosítani hivatott szabálycsomag tavalyi módosítása, reformja politikailag és gazdaságilag érthető, ugyanakkor nem a legszerencsésebb üzenet az eurócsatlakozásra készülő új EU-tagországok felé, mert úgy is lehet érteni, hogy immár nem szükséges tökéletesen teljesíteni valamennyi maastricthi kritériumot - már csak azért is, mert vannak nagyobb országok is, amelyek nem tesznek eleget a deficitfeltételnek.