Az FHB megalapította azFHB Életjáradék Zrt.-t

MTI
2006.06.15. 16:03
Az FHB Nyrt. megalapította az FHB Életjáradék Zártkörűen Működő Részvénytársaságot - közölte az FHB.

Az FHB Életjáradék Zrt. 150 millió forint saját tőkével alakult meg, ebből 100 millió forint jegyzett tőke, 50 millió forint tőketartalék. A társaság részvényeinek kilencvenöt százalékát az FHB Nyrt., öt százalékát pedig az FHB Szolgáltató Zrt. veszi át.

Az FHB az idén februárban elfogadott 2010-ig szóló középtávú stratégája szerint a bank a következő években a jelenleginél szélesebb körű, banki, ingatlan-, jelzálog- és tőkepiaci szolgáltatásokat nyújt majd, s ehhez megteremti a szükséges intézményi feltételeket is.

Az FHB-t bankcsoporttá fejlesztik, amelynek kereskedelmi banki tagja is lesz. Az FHB-csoport az anyabankon kívül öt leánycégből áll majd. A jelzálogbank még az idén megalapítja 6 milliárd forintos saját tőkével az FHB Kereskedelmi Bank Zrt.-t, amely minden üzletággal foglalkozik majd, amelyek az alapértékesítést segítik és a hatékonyságot javítják.

Ugyancsak megalapítja még az idén 100 millió forintos tőkével az értékbecsléssel és ingatlan-menedzsmenttel foglalkozó FHB Ingatlan Zrt.-t, továbbá az ingatlanlízinggel foglalkozó FHB Lízing Rt.-t. A már meglévő leánycége, az FHB Szolgáltató Rt. közel 2 milliárd forintos tőkeinjekciót kap.