Szabálysértő biztosítók

MTI
2006.06.27. 14:07

A díjnemfizetés miatt megszűnt gépjármű kötelező felelősségbiztosításokat többször késve törölték a biztosítók - állapítja meg a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete a múlt évben előfordult jellemző jogszabálysértésekről készült jelentésében.

A biztosítóknál folytatott vizsgálatoknál több alkalommal tapasztalta a PSZÁF a Polgári Törvénykönyv szerinti szerződés létrejöttére, módosítására, teljesítésére vonatkozó rendelkezések megsértését. Így például az ügyfél-tájékoztató nem tartalmazta a biztosítási tartam határozatlan voltát, a feltételekben nem határozták meg világosan a kezdeti költség fogalmát és mértékét, a biztosító a szerződésben előre rögzítette a szerződés - esetleges - egyoldalú módosításának lehetőségét.

Ismétlődő jogsértés volt az is, hogy a szerződő számláját terhelő költségelemeket egyoldalúan megváltoztatható módon határozta meg a biztosító, vagy a szerződési feltételekben foglaltaknál magasabb összegű adminisztrációs költségeket vont le.

A biztosítók több esetben megsértették az ügyfelek tájékoztatására vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket.