Judit
-2 °C
8 °C

Sikeres volt a nyittott pincék napja

MTI
2006.06.29. 15:34
Elégedettek voltak a résztvevők az első alkalommal megrendezett Nyitott Pincék Napja elnevezésű akcióval - derül ki a Magyar Turizmus Zrt. (MT Zrt.) által végzett felmérésből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez. A felmérés szerint a válaszadók 90 százaléka a pince megközelíthetőségét, megjelenését, a borválasztékot, a kiszolgálás minőségét és az előzetes tájékoztatást egyaránt jónak vagy nagyon jónak ítélte meg. Legkevésbé az ételválasztékot tartották megfelelőnek a megkérdezettek. Ennek oka az volt, hogy a pincék elsősorban a borkínálatra koncentrálnak, az ételekre kisebb hangsúlyt fektetnek - derül ki a közleményből. Az MT Zrt. által kezdeményezésére a Nyitott Pincék Szövetséggel együttműködésben 2006. június 4-én rendezték meg első alkalommal a Nyitott Pincék Napja akció, amelynek keretében Magyarország 22 borvidékén közel kétszáz pince volt látogatható.

A felmérés szerint a vendégek háromnegyede, 76,9 százaléka hallott már a Nagy Ízutazás 2006 kampányévről, amelynek rendezvényein harmaduk lakóhelyén kívül vett részt, legnagyobb részük a Nyitott Pincék Napja akció alkalmával. Az eseményről közel négyötödük a pincelátogatást megelőzően értesült, és kifejezetten ezért utazott a helyszínre, 16,1 százalékuk a környéken járva, 6,5 százalékuk pedig a pincébe betérve szerzett tudomást az akcióról. A megkérdezettek csaknem fele barátoktól, ismerősöktől, egyharmaduk kiadványokból vagy a sajtóból, egynegyedük pedig az internetről értesült a Nyitott Pincék Napjáról. A válaszadók 90 százaléka tervezi, hogy a borokkal és a borfogyasztással kapcsolatos ismereteit a jövőben bővíti.

A Magyar Turizmus Zrt. által meghirdetett "Nagy Ízutazás 2006" bor- és gasztronómia tematikus év egyik legjelentősebb, országos eseményének alkalmával az akcióban részt vevő pincékben délelőtt 9 órától este 7 óráig minimum három bort ingyen kóstolhattak meg, továbbá kedvezményes áron vásárolhattak is a látogatók.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Pihenjen Szép kártyával!

Egy kis lazítás Önnek is jár! Íme a Szép kártya elfogadóhelyek.