Újra gyorsul a német infláció

MTI
2006.07.13. 10:24
Az áprilisi kiugrás és a májusi lassulás után júniusban ismét gyorsult kissé a drágulás Németországban, de az EKB kamatpolitikája szempontjából nem nőtt az infláció. Ezzel együtt úgy vélik az elemzők, hogy az Európai Központi Bank augusztus 3-án tovább szigorít negyed százalékponttal. Júniusban Németországban, a hazai szabvány szerint számolva, a fogyasztói árak átlagosan 0,2 százalékkal emelkedtek májushoz képest, és 2,0 százalékkal voltak magasabbak, mint tavaly júniusban, elérve az áprilisi ütemet, közölték a szövetségi statisztikai hivatalban csütörtökön, megerősítve a június végén kiadott, előzetes becslést. Az EU-szabvány szerint számolva 0,1 százalékos volt a havi és szintén 2,0 százalékos a tizenkét havi fogyasztóiár-infláció, azaz mindkét esetben 0,1-0,1 százalékponttal kisebb, mint a június végi előzetes becslés. Májusban is, a hazai szabvány szerint számolva, a fogyasztói árak átlagosan 0,2 százalékkal emelkedtek áprilishoz képest, de csak 1,9 százalékkal voltak magasabbak, mint tavaly májusban, ellenben az EU-szabvány szerint 2,1 százalékos volt a tizenkét havi emelkedés a fogyasztói árakban.

Hat hónap után áprilisban először gyorsult a tizenkét havi infláció Németországban, a hazai szabvány szerint számolva átlagosan 0,4 százalékos havi és 2,0 százalékos tizenkét havi ütemre. Az infláció annak ellenére lassult májusban, hogy az energia 13,7 százalékkal többe került, mint tavaly májusban. Áprilisban átlagosan 12,9 százalékos volt a tizenkét havi energiaár-infláció. Az energiaárak nélkül számolt infláció ellenben - szintén tizenkét hónapra számolva - 0,7 százalékra csökkent az áprilisi 0,9 százalékról, jelezve, hogy a belső árnyomás valamelyest csökken. Júniusban azonban ismét nőtt a belső eredetű, azaz energia nélkül számolt infláció, 0,9 százalékos tizenkét havi ütemre. A háztartási földgáz 19,8 százalékkal, a távfűtés 18 százalékkal, az áram 3,8 százalékkal került többe, mint tavaly májusban. Márciusban 1,8 százalékos, februárban és előtte januárban 2,1-2,1 százalékos volt a tizenkét havi infláció, a hazai szabvány szerint. Utoljára 2005 szeptemberében nőtt a tizenkét havi infláció Németországban. Az EU-szabvány szerint számolva májusban ugyancsak 0,2 százalékra lassult a havi és 2,1 százalékra a tizenkét havi infláció, az áprilisi 0,4 százalékról, illetve 2,3 százalékról. Márciusban 1,9 százalékos volt a tizenkét havi infláció Németországban az EU-szabvány szerint számolva. Az EKB legföljebb 2 százalékos átlagos tizenkét havi inflációt céloz meg az euróövezetben.