Még nőtt a reálkereset

MTI
2006.07.18. 09:59
A reálkereset 2006. január-májusban 5,5 százalékkal nőtt a nemzetgazdaságban az előző év azonos időszakához viszonyítva, a fogyasztóiár-index 2,6 százalékos növekedése mellett - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.

Ezen időszak alatt a nemzetgazdaságban összességében a bruttó átlagkeresetek 7,3 százalékkal, a nettó átlagkereset 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A legalább 5 fős vállalkozásoknál és a költségvetési intézményeknél alkalmazásban állók száma a nemzetgazdaságban 2006. január-májusban átlagosan 2,781 millió volt, annyi, mint egy évvel korábban. Az idén az év első öt hónapjában a költségvetési szférában 1,3 százalékkal dolgoztak kevesebben, mint egy évvel korábban. A versenyszférában 0,2 százalékkal nőtt a létszám.

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó 168.700 forintot, ezen belül a vállalkozásoknál dolgozók átlagosan 154.600 forintot kerestek 2006. január-májusban. A bruttó átlagkereset 203.800 forint volt a költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állóknál. 2006. január-májusban a versenyszférában dolgozók bruttó átlagkeresete 8,1 százalékkal, a költségvetési szférában dolgozóké 6,5 százalékkal volt több az előző év azonos időszaki értéknél, ez nemzetgazdasági szinten 7,3 százalékos növekedés.