A brit Ener-g megvette a Kipszer Kazántechnológiai Rt.-t

MTI
2006.07.19. 14:07
A brit vezető nemzetközi energia-ipari vállalat, az Ener-g Plc. megvette a Kipszer Kazántechnológiai Rt.-t - mondta a magyar vállalat vezérigazgatója szerdán az MTI-nek. Nagy László vezérigazgató a korábban kizárólag a három magyar tulajdonos birtokában levő társaság részvényeinek 100 százalékáért fizetett összeg mértékét nem kívánta elárulni. Elmondta: a brit cég kelet-európai terjeszkedése keretében kelet-közép-európai központjává kívánja fejleszteni a magyarországi vállalatot. Az 1992-ben alapított társaság önálló cégneve megmarad, a jövőbeli tervek a Kipszer Kazántechnológiai Rt. által megpályázott közbeszerzések sikerén múlnak. Nagy László ismertetése szerint az energiatakarékos rendszereket tervező, kivitelező és üzemeltető cég terjeszkedését pénzügyi problémák gátolták. A társaságnak a banki hitelből finanszírozott projektekhez szükséges önrészt az akvizíció után nem kell kifizetnie, az Ener-g ugyanis bankgaranciát vállalt. A Kipszer Kazántechnológiai Rt. számára az Anglia mellett Norvégiában, Hollandiában, Spanyolországban és Lengyelországban is leányvállalatot működtető Ener-g Plc. a tőkeháttér mellett új technológiát is biztosít. Az intézmények takarékos fűtő- és hűtőrendszerét kiépítő piac nagyságát Nagy László 8 milliárd forintra becsülte. A Kipszer 2005-ben négymilliárd forintos árbevételt ért el, ami 10-15 százalékos növekedés volt 2004-hez képest. A várakozások szerint az akvizíció utáni első évben 50 százalékkal nő a Kipszer által közbeszerzési pályázatok útján elnyert projektek értéke.