Ambrus
-7 °C
3 °C

Drasztikusan emelkedhet a gáz ára Oroszországban

MTI
2006.08.01. 10:59

Külföldi és hazai szakértői tanulmányok egyaránt arra a következtetésre jutottak, hogy 2010-ben már nem tudja kielégíteni a hazai és a külföldi keresletet a Gazprom, ezért az elkövetkező néhány évben drasztikusan emelni kell a gáz árát az orosz piacon - írta keddi számában a Kommerszant című orosz napilap.

A lap a svájci UBS befektetési bank júliusban készült jelentését ismertette, amely arra a következtetésre jutott, hogy az oroszországi gázfogyasztás növekedésének jelenlegi évi 2,5 százalékos üteme mellett igen magas annak a veszélye, hogy 2010-ben a Gazprom nem tud eleget tenni európai és hazai szállításainak.

Az UBS számításai szerint 2010-ben saját termelésből 560 milliárd köbméter, a független termelők szállításaiból 165 milliárd köbméter, a közép-ázsiai szállításokból 70 milliárd köbméter földgáz áll majd az orosz állami gázmonopólium rendelkezésére.

A Kommerszant hangsúlyozta, hogy a Gazpromhoz kapcsolódó egyik gázpiaci kutatóintézet is azt állapította meg, hogy a kereslet és a kínálat egyensúlyát felborulás fenyegeti, mivel Oroszországban a belső gázfogyasztás nagyobb mértékben nő annál, mint ahogy az ország 2020-ig szóló hivatalos energetikai stratégiájának kidolgozásakor számoltak.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Utazás aggodalom nélkül?

Utazása előtt sose feledkezzen el utasbiztosításáról!