Mária
-7 °C
3 °C

Gyorsan nő a német gazdaság

MTI
2006.08.24. 11:13

A gazdasági növekedés és az államháztartási hiány is kedvezően alakult Németországban az idei év második negyedében, illetve az első fél évben.

A német statisztikai hivatal adatai szerint a gazdaság 0,9 százalékkal gyarapodott a második negyedben, 2001 első negyede óta a leggyorsabb ütemben, meghaladva az első negyedévi 0,7 százalékos bővülést. Az egy évvel korábbihoz képest 1 százalékkal gyarapodott a német gazdaság a második negyedben, miközben az elsőben éves összevetésben még 3,1 százalékos volt a bővülés.

A növekedés motorja a belföldi beruházások élénkülése volt, a magánfogyasztás kissé visszaesett, s a korábbiaktól eltérően kisebb hatással volt a növekedésre a külkereskedelem.

Az államháztartási hiány is kedvezően alakult: öt év óta először fordult elő, hogy a GDP-arányos hiány az Európai Unió által megszabott 3 százalékos határon belül maradt, 2,5 százalék volt az év első felében. Egy évvel korábban az arány még 3,7 százalék volt.