Felújításra szorulnak a földhivatalok

MTI
2006.09.08. 16:02

Az országban működő 116 földhivatal mintegy fele szorul átfogó felújításra: az ötéves program keretében megvalósuló korszerűsítés nyomán ezeken a helyeken kulturáltabb körülmények között várják majd az ügyfeleket.

Benedek Fülöp, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium szakállamtitkára pénteken Szolnokon, a körzeti földhivatal felújított épületének átadásán elmondta: míg 1989 és 1991 között évente átlagosan 400-500 ezer ügyet kellett intézniük a hivataloknak, az idén már 4,5 milliót, azaz 15 év alatt megtízszereződött az ügyek száma.

Hozzátette: a földhivatalok a tavalyi év közepére utolérték önmagukat, s ledolgozták azt a 430 ezres ügyhátrányt, ami az előző években keletkezett.

A szakállamtitkár megjegyezte: a földhivataloknak a jövőben a költségtakarékosságra odafigyelve, kevesebb alkalmazottal kell majd gyorsan, udvariasan és pontosan dolgozni.