Itt a REevolúció

MTI
2006.09.14. 13:29

Naponta háromezer négyzetméter lakás és ötszáz négyzetméter iroda épül Budapesten - mondta Demszky Gábor főpolgármester a közép- és délkelet-európai befektetési lehetőségeket bemutató REevolutio szakkiállítás megnyitóján. Hangsúlyozta, hogy a Hungária körgyűrűn belül nem épülnek magas házak a fővárosban.

A főpolgármester az első REevolutio kiállítást a Cannes-ban évente megrendezett bemutató régióbeli másának nevezte, s reményét fejezte ki, hogy néhány év múlva jelen lesz itt is minden fontos befektető.

António Carmona Rodrigues, Lisszabon főpolgármestere elmondta: szívesen átadják azokat a tapasztalatokat, amiket a portugál főváros az uniós strukturális alapok felhasználása terén szerzett. Az ebből kiépített infrastruktúra teremtette meg az ingatlan fejlesztés - köztük a felújítás - alapját, ezt pedig a kulturális pezsgés követte a városban.

A 12 ország 30 kiállítójának projektbemutatói mellett konferenciák is lesznek a vasárnap estig, a Deák téri elbontott pavilonsor helyén nyitva tartó kiállításon. A konferenciákon szó lesz a területfejlesztésről, továbbá a logisztikai és iroda beruházásokról is.