Melinda, Vivien
2 °C
8 °C

Kelet-Európában piacvezető akar lenni az AUA

MTI
2006.10.03. 12:18

Az osztrák AUA légitársaság még az idén emeli alaptőkéjét veszteségeinek fedezésére, illetve kelet-európai pozícióinak erősítésére. A cégnél egyszersmind 350 fős leépítést terveznek.

A társaságnál kedden azt közölték, hogy a november 2-ára tervezett rendkívüli közgyűlésen döntenek az alaptőke 350-400 millió euróval való emeléséről. A tőkeemelés során 68 millió új részvényt bocsátanak ki.

A tőkeemelés révén nemcsak a jövedelmezőségi helyzet javul, hanem hozzájárul ahhoz is, hogy az AUA a kelet-európai légiforgalomban piacvezetővé váljon - hangsúlyozta az igazgatóság elnöke keddi sajtóértekezletén. Alfred Ötsch azt is bejelentette, hogy 350 fővel csökkentik a létszámot a cégnél. Elmondta, hogy ezt lehetőleg elbocsátások nélkül szeretnék megoldani, de az elbocsátás sincs kizárva. A leépítés elsősorban légi kísérőket, pilótákat, illetve műszerészeket érint.