A Ryanair megveszi az Aer Lingust

2006.10.05. 09:57

Alig fejeződött be az ír nemzeti légitársaság, az Aer Lingus privatizálása, máris megveszi az ugyancsak ír Ryanair, a legnagyobb európai olcsó jegyes légitársaság. Ez nem csoda, mondják elemzők, tekintve, hogy az Aer Lingus azon igen kevés hagyományos légitársaság közé tartozik, amelyeknek sikerült elkerülni a csődöt, sőt, nyereségessé válni a 2001. szeptemberi New York-i terrormerényletek okozta légiforgalmi visszaesés óta. A Ryanairnél csütörtökön bejelentették, hogy részvényenként 2,80 euróért felvásárolnák az Aer Lingust. Az ajánlat 12 százalékkal magasabb az Aer Lingus szerdai záróáránál, 27,3 százalékkal jobb a múlt heti, 2,20 eurós elsődleges kibocsátási árnál, és 1,481 milliárd euróra értékeli az Aer Lingust. Az ajánlat feltételes, attól függ, hogy a részvényesek többsége elfogadja-e. A Ryanair eddig az Aer Lingus több mint 16 százalékát szerezte meg a tőzsdén.

A múlt héten, szerdán lezajlott, részben új részvényeket is tartalmazó tőzsdei kibocsátás nyomán az Aer Lingus 28 százaléka maradt állami tulajdonban, előzőleg 85 százalékban állami tulajdonú volt a cég. A londoni értéktőzsdén hat éven belül ez volt az első légitársasági kibocsátás. Az Aer Lingus-részvények forgalma hétfőn kezdődött. Az előzetes ársáv - 2,10-2,70 euró - alján megállapított, 2,20 eurós kibocsátási áron a cég értéke 1,13 milliárd euró volt. Az új részvényekből származó, több mint 500 millió eurós bevételrészt főleg az Aer Lingus 2 milliárd eurós flottafejlesztési programjának segítésére használják fel, és jut belőle a mintegy 100 millió euró a társaság nyugdíjalapjában lévő hiány betömésére is.