Vilma
-7 °C
4 °C

Új elnöke van a kockázati tőkéseknek

MTI
2006.10.11. 16:36
A Magyar Kockázati és Magántőke Egyesület (MKME) elnökválasztó közgyűlésén Oláh Lászlót, a Mezzanine Management Kft. ügyvezető igazgatóját választotta meg az egyesület új elnökévé, aki 2007. január 1-jétől tölti be posztját - közölte az egyesület szerdán az MTI-vel. Az egyesület leköszönő elnöke, Tzvetkov Julián nem indult a szeptember 27-én megtartott elnökválasztáson, mivel betöltötte az alapszabály értelmében megengedett két mandátumot. A 2002-ben megválasztott elnök, Tzvetkov Julián négy évig vezette az egyesület munkáját. Tzvetkov Julián elnöksége alatt, az egyik legfontosabb eredmény az MKME számára, az iparág által több éve szorgalmazott új kockázatitőke-törvény elfogadtatása volt. Tzvetkov Julián továbbra is aktívan részt vesz az egyesület munkájában, és tagja marad az Európai Kockázati és Magántőke Egyesület (EVCA) elnökségének is. A több mint másfél évtizede a pénzügyi szakmában dolgozó Oláh László programjában kiemelten fontosnak tartotta a Magyarországon megvalósuló befektetések növekedésének elősegítését. Ennek érdekében egyebek között intenzív párbeszédet kíván kialakítani a magánkézben lévő magyar középvállalatok tulajdonosaival, hogy az egyesület jobban megismertethesse a kockázati tőke bevonásának üzleti előnyeit.