Melinda, Vivien
2 °C
8 °C

A CEC után pihenne az OTP

MTI
2006.10.12. 15:32
Az OTP Bank a Crnogorska komercijalna banka (CKB) akvizíciójának zárása után "tart egy kis szünetet" az akvizícióban, megpróbál a csoport konszolidálására koncentrálni - erősítette meg Wolf László vezérigazgató-helyettes csütörtökön, Podgoricában tartott sajtótájékoztatóján. "Hivatalosan nem fogalmaztuk meg, milyen hosszú lesz a szünet, de 2007 első felében nem fogunk bele újabb akvizícióba" - mondta. "Ha persze jönne egy egyedi lehetőség, lehet hogy nem hagynánk ki, ennek bekövetkezését azonban valószínűtlennek tartom" - tette hozzá." Az OTP tőkehelyzete miatt sem akar egyelőre tovább vásárolni. Mint Wolf elmondta, egy jelentős akvizícióba már csak tőkeemeléssel tudnának belekezdeni, azt pedig nagyon meg kell fontolni, érdemes-e tőkefelhígulást kezdeményezni. A román CEC tenderen benn van ugyan az OTP kötelező ajánlata, ám Wolf szerint nyerési esélyeik nem túl biztatóak, tudomásuk szerint az övék az alacsonyabb ajánlat. Ráadásul azt sem tudni, mikor akarja az eladó befejezni a CEC privatizációját - tette hozzá a vezérigazgató-helyettes.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Budapest Te Csodás!

Karácsonyi pompába öltözött utcák, színes adventi vásárok, gazdag kulturális élmények, ez mind Budapest.