Napközbeni csúcsot döntött a cink ára

MTI
2006.10.27. 14:33

Pénteken délelőtt új napközi csúcsra hágott a cink a Londoni Fémtőzsdén (LME), tonnánként 4170 dollárra, majd kissé lejjebb ment az ár. A drágulást a csökkent ütközőtartalékra hivatkozó spekulációval magyarázták kereskedők.

A réz árát nyomottnak tartják, a nagy kínai tartalékok miatt. A piaci hangulat lanyha, a befektetők a délután megjelenő, harmadik negyedévi amerikai GDP-adatokat várják, hogy következtethessenek a fémkereslet várható alakulására. A réz körülbelül ott tart, mint két hete, ellenben a cink két hete 3800 dollár volt. A korábbi hetek sorozatos csúcsdöntője, a nikkel is maradt kissé a két héttel ezelőtti szintje alatt.

A fémek nagyrészt alacsonyabb árszintje - az idén korábban elért történelmi csúcsokhoz képest - egyelőre tartósnak ígérkezik, a világgazdasági növekedés várható lassulása, nem utolsó sorban a korábban gyorsan felfutott kínai szükségletek kisebb növekedése, sőt, csökkenése miatt.