Luca, Ottilia
2 °C
5 °C

Négysávossá válhat a 47-es főút Hódmezővásárhelynél

MTI
2006.11.21. 07:49

Teljes hosszában négysávossá válhat a 47-es főút Hódmezővásárhelynél, az elképzelések szerint a kivitelezés 2008-ban kezdődik. A gazdasági minisztérium honlapján megjelent a Közlekedésfejlesztési Operatív Program projektlistája, amelyben szerepel a regionális, közúti közlekedésre használt főút bővítése és a Hódmezővásárhelyet elkerülő út kivitelezése is.

A Csongrád és Békés megyét is érintő 47-es főút négysávosítását az algyői Tisza-híd és Hódmezővásárhely közötti szakaszon 2001-ben kezdték meg, és az eredeti elképzelések szerint 2004 végére befejeződött volna a beruházás. A munkálatok 2002 végén forráshiány miatt úgy szakadtak félbe, hogy megépült a főút két végén a négy sáv, azonban a legveszélyesebb, középső 5 kilométeres szakasz kétsávos maradt, balesetveszélyes helyzetet teremtve.

A projektlistán szerepel az M43-as gyorsforgalmi út megépítése Szegedtől Makón át Csanádpalotáig, amelynek része a makói elkerülő út is. Ennek munkálatai várhatóan 2009-ben kezdődnek.

15%

Jo Nesbo Szomjúság

3980 Ft
3383 Ft
15%

Pan-dji Vádirat

3499 Ft
2975 Ft