Árpád
3 °C
12 °C

Gázszolgáltatók egymás közt

MTI
2006.11.30. 15:28
Jelentősen növelte szabadpiaci gázkapacitását hajdúszoboszlói központú Tigáz Zrt., miután partnerségben a budapesti központú, a fővárosi önkormányzat és az RWE tulajdonában lévő Fővárosi Gázművek Zrt.-vel megnyerte az Európai Unió versenyhivatala által jóváhagyott contract release programot - közölte a Tigáz Zrt. az MTI-vel csütörtökön közleményben A közlemény emlékeztet arra, hogy az E.ON a Mol Földgázellátó Rt. és a Mol Földgáztároló Rt. megvásárlásának keretében vállalta az Európai Bizottságnál, hogy pályázat útján továbbadja egy Magyarországon működő, E.ON érdekeltségi körbe nem tartozó harmadik félnek a Mol-lal fennálló gázbeszerzési szerződésének 50 százalékát. Ezt a pályázatot nyerte meg az Eni magyarországi leányvállalata, a Tigáz, az ország legnagyobb gázelosztó és gázértékesítő társasága, amely több mint 1,2 millió fogyasztónak szolgáltat, piaci részesedése pedig mintegy 35 százalék. A pályázaton a több mint 800 ezres ügyfélkörrel rendelkező Fővárosi Gázművek Zrt. volt a Tigáz Zrt. partnere, így a két legnagyobb piaci részesedéssel rendelkező társaság gazdálkodhat a szerződött mennyiség által biztosított forrásokkal, amely a liberalizálódó hazai gázpiacon megnyíló új lehetőségek kihasználását és a piaci kockázatok csökkentését teszi lehetővé. A szerződés teljes gázmennyisége körülbelül 7,5 milliárd köbméter, amelyet 2007 és 2015 között adnak át.