Megduplázzák a román-bolgár Duna-hidak számát

Napi Gazdaság
2007.05.17. 08:23

Megkezdődött a Bulgáriát és Romániát összekötő második Duna-híd építése Vidin és Calafat között. Az átkelőhely fontos része a 4-es számú páneurópai közlekedési folyosónak, amely Drezdától Isztambulig tart, és Szergej Sztanisev bolgár kormányfő szerint az ország egyik legnagyobb infrastrukturális projektje.

Az 1971 méter hosszú, négysávos és vasúti sínpályás híd, amely mintegy 300 kilométerrel rövidíti le az utat Szófia és Nyugat-Európa között, 236 millió euróba (59 milliárd forint) kerül, és a versenypályázat győztese, a spanyol FCC építőipari csoport tervezheti és építheti meg, 38 hónap alatt. A projektet az EU, az Európai Befektetési Bank (EIB), több kereskedelmi bank és kis részben az állam finanszírozza.

A két országot összekötő második Duna-híd felépítéséről nyolc évig tartó vita után még 2000-ben állapodott meg a bolgár és a román kormány, de a híd helyének kijelölése és az építő kiválasztása körüli nézeteltérések, valamint a politikai viták késleltették a projekt beindítását. Az eddigi egyetlen híd a két ország között 1954-ben épült, és Szófiától 250 kilométerre északkeletre köti össze Ruszét és Giurgiut.