Új irodaközpontot vesz a Posta

MTI
2007.06.13. 14:12

A társaság vezetése már évek óta foglalkozott azzal, hogy a főváros több pontján szétszórtan működő szervezeteinek egy korszerű irodaépületben biztosítson elhelyezést. Telephelyei közül ugyanis például az Árpád fejedelem úti Siemens-ház bérleti szerződése 2007. közepén lejár, és akad olyan ingatlan is, amelyet hamarosan vissza kell adnia eredeti tulajdonosának. A saját tulajdonban lévő ingatlanok korszerűsítésére jelentős összegeket kellene költenie a társaságnak. Például a XII. kerület Krisztina körúti ingatlan fővárosi védettségű, így felújítása egyéb nehézségekbe is ütközne.

A tenderkiírás szerint egy 1560 fő elhelyezésére alkalmas "A" kategóriás bútorozatlan új irodaházat szeretne a posta bérelni, ahol helyet kell biztosítani egy 300 négyzetméteres központi irattárnak, összesen 1130 négyzetméteres több kisebb raktárnak, és egy 300 négyzetméteres informatikai helyiségnek is. Elsőbbséget élvez a legalacsonyabb összegű ajánlat. A beérkezett fél tucat ajánlat formai megfelelőségének vizsgálata után négy pályázót kért fel a kiíró, részletes, műszaki, és árakat is tartalmazó ajánlattételre, melynek határideje csütörtökön zárul.