Lesz korrupcióellenes testület

MTI
2007.06.19. 12:39

A kormány döntött az antikorrupciós koordinációs testület létrehozásáról. Emellett az igazságügyi és rendészeti miniszternek az év végéig el kell készítenie a korrupcióelleni küzdelemről szóló hosszú távú stratégiát, illetve ehhez kapcsolódóan egy rövid távú cselekvési programot a 2008-2010 közötti időszakra" - mondta Daróczi Dávid.

Az antikorrupciós koordinációs testületben a kormányzati szervek mellett nemkormányzati állami intézmények és civil szervezetek is részt vesznek majd - tette hozzá a kormányszóvivő. A kormány egyebek mellett az Állami Számvevőszéket, a Gazdasági Versenyhivatalt és a Legfőbb Ügyészséget is felkéri, hogy képviseltesse magát a szervezetben.

A testület fő feladata a korrupció-ellenes stratégia fő elemeinek kidolgozása, később pedig a feladatok kivitelezése és ellenőrzése lesz. Egyelőre nem lehet tudni, hány tagja lesz a bizottságnak, annyi azonban biztos, hogy idén nyolcmillió forintból gazdálkodhat a szervezet - válaszolta Daróczi Dávid az MTI kérdésére. A testület külön vizsgálatokat nem kezdeményezhet, de javaslatot tehet például egy olaszországihoz hasonló tiszta kezek hivatalának felállítására.