Orsolya
7 °C
19 °C

E-adó lesz a jövedéki is

MTI
2007.06.27. 13:28

Július elsejétől a jövedéki adóbevallás és visszaigénylés elektronikus módon is lehetséges, 2008. január elsejétől pedig már csak az egyéni vállalkozók és az őstermelők választhatják a papíralapú bevallást - mondta Simon Zoltán, a Vám és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának (VPOP) ezredesen szerdán Budapesten sajtótájékoztatón. Tavaly a költségvetésbe 761 milliárd forint összegű jövedéki adót fizettek be, az idei előirányzat 743 milliárd forint, ami várhatóan túlteljesül - jelezte Simon Zoltán. Ebből az összegből az üzemanyagok jövedéki adója megközelítően 440-461 milliárd forint lesz - tette hozzá. Az igénybe vehető gázolaj visszatérítés közel 60 ezer gazdálkodót érint, akik az idén várhatóan 20 milliárd forintot igényelnek vissza. Ebből az őstermelők részesedése 10 százalék az ezredes közlése szerint. Július 1-jétől azoknál a benzinfajtáknál, amelyek nem tartalmaznak legalább 4,4 térfogatszázalék bioetanolt, emelkedik az adómérték ezer literenként 111.800 forintra a jelenlegi 103.500 forintról - közölte a VPOP ezredese, megjegyezve, hogy "bizonyára valamennyi üzemanyag gyártónak elemi érdeke, hogy az adómérték változás miatt ne kelljen árat emelnie, tehát a kínált benzin tartalmazzon 4,4 térfogatszázalék bioetanolt".