Natália
-3 °C
7 °C

A Mol szövetkezik az OMV-vel és a PKN-nel?

MTI
2001.05.15. 15:13
Az osztrák OMV olajipari csoport érdekelt a magyar Mol Rt.-vel és a lengyel PKN Orlennel kötendő szövetségben, amely messze a legnagyobb energiaipari konglomerátumot hozná létre Közép-Európában - mondta kedden az OMV vezérigazgatója. Richard Schenz a Reutersnek adott interjújában azt mondta: nem akar arról nyilatkozni, hogy a másik két cég hogyan látja az egymással folytatandó kooperációt, de az együttműködésben "lenne bizonyos logika ... a három cég együtt egyértelműen a legerősebb vállalatot alkotná Közép- és Kelet-Európában". A hírügynökség szerint az OMV vezetője gondosan kerülte az "egyesülés" szót. Schenz azt mondta, hogy a felek rendszeresen tárgyalnak, s a fő kérdés e tárgyalásokon az: a cégek miként állhatnak össze úgy, hogy mindegyikük megtarthassa önazonosságát, s mégis kihasználhassa a szinergiaelőnyöket. Schenz szerint a cégek olyan kompromisszumot próbálnak találni, amellyel elkerülhető az a benyomás, hogy valamelyiküket a másik felvásárolta. Az osztrák olajcég vezérigazgatója szerint a tárgyalások már túljutottak "a puszta kézrázásokon és azon, hogy a felek örök barátságot ígérnek egymásnak". A Mol Rt.-vel kötendő szövetség lehetséges előnyei egyértelműek - mondta Schenz. - Budapest két órányira van Bécstől, a két cég ugyanazon a piacon tevékenykedik, és jelentős adminisztratív költségmegtakarítást érhet el - mondta az OMV vezetője. A PKN-nel ugyancsak megtakarítások lennének elérhetők az adminisztrációban és a marketingben, de itt a legfőbb előny az OMV számára a jelentős piacbővülés lenne, amelyet a lengyelországi térnyerés eredményezne. - Kérdés, hogy szükséges-e három teljesen kiépített vállalatstratégiai vagy jogi osztály fenntartása - illusztrálta a lehetséges megtakarítási előnyöket Schenz. A vezérigazgató szerint a három vállalat például közös könyvelési és karbantartási részlegeket hozhatna létre, és együttműködhetne a kutatásban és fejlesztésben, valamint olyan termékek kifejlesztésében, mint a kenőanyagok. Schenz azt mondta: a Mollal és a PKN-nel folytatott több évi tárgyalás után a kezdeti teljes elutasítás helyett most már jelentős módosulást lát a két cég hozzáállásában a más cégekkel folytatandó együttműködéshez. A Reuters szerint a tárgyalások nehezek, korai szakaszban tartanak és még mindig csak kétoldalú alapon, és nem a három vállalat közös részvételével folynak. Lehetséges azonban, hogy még az év vége előtt megszületik valamely együttműködési egyezség az OMV és a másik két cég valamelyike között - írta a hírügynökség.