Barbara, Borbála
-6 °C
3 °C

A FED kamatcsökkentését várják

2001.05.15. 15:47
Helyi idő szerint kedd reggel 9 órakor megkezdődött az amerikai szövetségi jegybank szerepét betöltő Federal Reserve kamatügyekben illetékes nyíltpiaci bizottságának (FOMC) ülése, amelytől a piac egyöntetűen az idei ötödök központi kamatcsökkentést várja. A döntés bejelentése közép-európai idő szerint 20:15 óra után várható. A Dow Jones/CNBC által megkérdezett 24 állampapír-forgalmazó közül 23 az eddigiekhez hasonló, 50 bázispontos újabb kamatcsökkentést várt, ami azt jelentené, hogy 4 százalékosra csökkenne a Fed irányadó egynapos kamata. Egyikük azonban a fogyasztói bizalom javulására és az inflációs nyomás élénkülésére hivatkozva 25 bázispontos enyhítést jósolt. A jegybank január eleje óta négy menetben eddig összesen 200 bázisponttal 4,50 százalékosra csökkentette a napikamatot az amerikai gazdaság növekedésének megtorpanásszerű lassulása láttán. A Fed az idén világossá tette, hogy most már a növekedés leállását, és nem az inflációs nyomást tekinti a fő kockázati tényezőnek az amerikai gazdaságban. Az elemzők zöme azt jósolja, hogy ha a Fed kedden ismét 50 bázispontos kamatcsökkentésről dönt, a FOMC következő, június végi ülésén már a fokozatosság jellemzi majd a monetáris enyhítési kurzust, s 25 bázisponttal 3,75 százalékra csökkenhet tovább a kamatszint. A New York-i nyitás előtt tíz perccel bizonytalanságot tükröztek a határidős indexek: a Dow futures 5 pontos, 0,05 százalékos veszteséget, a Nasdaq futures 2 pontos, 0,11 százalékos nyeréseget mutatott.