Ambrus
-7 °C
3 °C

Határblokád és dulakodás Lengyelországban

MTI
2001.05.18. 11:33
A jedrzychowicei lengyel-német határátkelőt kedd óta lezárva tartó lengyel használtautó-kereskedők péntekre virradóra - erőszakos rendőri fellépéstől tartva - járműveiket hátrahagyva német területre menekültek. A rendőri összevonásokat a rendőrségi szóvivő is megerősítette, hangsúlyozva, hogy erődemonstrációról, nem pedig erő alkalmazásáról van szó. A lengyel határőrség azt közölte, hogy a mintegy 300 lengyel kereskedő, aki a használt autók behozatalának közelmúltban bevezetett megszigorítása ellen tiltakozik, illegálisan, útlevélkezelés nélkül lépte át a határt. Az érintettek elismerik, hogy nem kezeltették útlevelüket, mert onnan két kilométernyire található a hivatalos határátkelő, de az érvényes úti okmányok náluk vannak. Arra hivatkoznak, hogy a határőrök megpróbálták őrizetbe venni őket, ezért kényszerültek a határ túloldalára menekülni. Állítólag dulakodásra is sor került a határőrökkel, amelyből a kereskedők kerültek ki győztesen. A kereskedők azzal fenyegetőznek, hogy politikai menedékjogért folyamodnak Németországban, és nemzetközi botrányt kavarnak az ügyből. A rendőrség közben megkezdte a kereskedők hátrahagyott járműveinek eltávolítását, hogy szabaddá tegye az utat a forgalom előtt. Longin Komolowski munkaügyi miniszter bejelentette, hogy kész tárgyalásokat kezdeni a tiltakozókkal követeléseik ügyében, de a kereskedők egyelőre csak személyesen Jerzy Buzek miniszterelnökkel hajlandók tárgyalni.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Fergeteges Szilveszter

Fantasztikus szilveszteri vacsorával, hajnalig tartó bulikban, ismert sztárokkal töltheti el az év utolsó éjszakáját.