Vilma
-8 °C
3 °C

A Mol még nem tett le az INA-együttműködésről

MTI
2001.05.21. 15:32
Hosszabb szünet után ismét felbukkant a zágrábi sajtóban a horvát INA és a magyar Mol Rt. egyesülési lehetőségének a kérdése. A Vecernji List című zágrábi napilap hétvégi számában megszólaltatta Antun Baukot, az INA startégiai fejlesztési igazgatóját, aki elmondta, hogy június végéig kell kidolgozni a cég átalakításának és privatizálásának a modelljét, majd azt a kormány elé kell terjeszteni. Bejelentette, hogy az ősszel vitatják meg az INA átalakításának az elképzeléseit, és majd csak azt követően születhet döntés a horvát olajcég magánosításáról, és más cégekkel történő esetleges egyesítéséről. Emlékezetes, hogy 1999 végén már csak néhány aláírás hiányzott a magyar és a horvát olajipari cégek egyesítéséhez, horvát részről azonban leállították az ügyletet. Az újság szerint a térségben fokozatosan terjeszkedő magyar cég Szlovéniára is ki akarja terjeszteni a regionális együttműködést, és Horvátországot "sem felejtette el". A lap idézte Áldott Zoltánt, a Mol vezető képviselőjét, aki szerint "a horvát piacra az INA olajvállalattal történő együttműködéssel szeretnénk bejutni, de ha ez nem lesz lehetséges, más módszereket keresünk e cél eléréséhez".