Ferenc, Olívia
-4 °C
4 °C

A Mol várja a Gaz de France ajánlatát

MTI
2001.05.31. 14:29
A Mol Rt. hivatalosan még nem értesült arról, hogy a Gaz de France mit kíván tenni magyarországi gázszolgáltató társaságaival, amelyekben az olajipari vállalat kisebbségi részesedéssel rendelkezik. A Gaz de France korábban a sajtónak jelentette be, hogy összevonja a többségi tulajdonában lévő Észak-dunántúli Gázszolgáltató (Égáz) Rt.-t és a Dél-alföldi Gázszolgáltató (Dégáz) Rt.-t. Jean Francois Carriére, a két társaság igazgatóságának elnöke akkor elmondta: amennyiben a részvényeseknek sikerül megállapodniuk, ez év októberében létrejöhet az új társaság, a tervek szerint budapesti székhellyel és Dualgáz Gázszolgáltató Rt. néven. Az összevont cégnek több mint 700.000 ügyfele lesz. A fúzió kérdésében a tervek szerint a június végi közgyűlésen döntenek. A Gaz de France-nak a két cég egyesítéséhez szüksége lehet a Mol szavazatára is, amely az Égáz-ban 35,5 százalékkal, a Dégáz-ban pedig 27,2 százalékkal rendelkezik. A Mol vezetői csak a pontos ajánlat ismeretében döntenek arról, hogy támogatják-e az egyesülést, illetve eladják-e kisebbségi tulajdoni részesedésüket.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Értékeljen, nyerjen!

Van kedvenc légitársasága? Írja meg véleményét itt!