Árpád
-2 °C
9 °C

Matolcsy az év végére 7 százalékos inflációt vár

MTI
2001.06.12. 12:15
Matolcsy György gazdasági miniszter kedden a Reuters hírügynökségnek nyilatkozva kijelentette, hogy decemberre 7 százalék körüli tizenkét havi inflációra számít, főleg a forint felértékelődése miatt.Továbbra is 7 százalék körüli inflációt várunk decemberre tavaly decemberhez képest, és a forint felértékelődése nagyban segíteni fogja ennek elérését - mondta Matolcsy egy gazdasági konferencia közben. Hozzátette, hogy a kedden megjelent 10,8 százalékos májusi tizenkét havi inflációs adat eddig a legrosszabb szám ebben az évben, de az év hátra lévő részében a drágulás jelentősen csökkenni fog. A május eleji sávszélesítés óta dráguló forint hatására máris csökkentek az üzemanyagárak, vagyis az inflációra gyakorolt pozitív hatás már érződik. "A sávszélesítés nagyon erős inflációellenes intézkedés volt, és hat-tizenkét hónapon belül meglesz a hatása, sőt, az első jelek már az első egy-két hónapban tapasztalhatók" - idézte a hírügynökség.