Idén dönthet a kormány a Mahart privatizálásáról

MTI
2001.06.13. 12:33
Az ÁPV Rt., a Mahart Rt. tulajdonosaként felkérte a közlekedési tárcát, hogy vegyen részt a társaság privatizációs stratégiájának kidolgozásában. Az ÁPV által felkért tanácsadó cég őszre fejezi be a Mahart gazdasági átvilágítását. Az ennek alapján elkészülő, a Mahart további sorsát meghatározó előterjesztést a tervek szerint még az év vége előtt elfogadja a kormány. Ruppert László, a KöVíM közlekedési helyettes államtitkára az MTI-t arról tájékoztatta, hogy a kormány hétéves programja tízmilliárd forintot szán kikötőfejlesztésekre, elsősorban Győr-Gönyűn, Csepelen és Baján. Az összegből az elmúlt három évben 2,5 milliárd forintot használtak fel. A közlekedési tárca támogatja Somlóvári Lászlónak, a Mahart Rt. új vezérigazgatójának azt az elképzelését, hogy a társaság értékesíthető ingatlanjaiból befolyó 3-5 milliárd forintos összeget a dunai hajóflotta fejlesztésére fordítsák. Arról azonban még szakmai vita folyik, hogy helyes-e a vezérigazgató koncepciója, amely a csepeli kikötő tevékenységét teszi az első helyre, míg a folyami fuvarozást csak a másodikra.