Vilma
-7 °C
4 °C

Kevés privatizációs bevétel Csehországban

2001.06.20. 10:38
A cseh kormány hamarosan kénytelen lesz lejjebb igazítani az idei privatizációs bevételek előrejelzését, elsősorban a nyomott távközlési piac miatt.

A kormány már felkérte a pénzügyminisztériumot az előrejelzés felülvizsgálatára. Az eredeti jóslat 170 milliárd korona volt, de piaci elemzők ezt már régóta túlzásnak tartják - írta a Mladá Fronta Dnes, pénzügyminisztériumi forrásra hivatkozva.

Bennfentesek szerint a kormány most már csak 25-30 milliárd koronás ajánlatokat kap a Komercní Banka 60 százalékára, és 9,9,5 milliárd koronára számíthat a Ceské Radiokomunikace távközlési cégért. A kormány korábban azt jelentette, hogy 12 milliárd koronát fog kapni a távközlési vállalatért egy külföldi konzorciumtól, és 40 milliárdot szerez a bankrészesedésből - emlékeztetett az újság. Ugyancsak a korábbi becslésektől elmaradó árra lehet számítani a korábbi vezetékes monopóliumért, a Cesky Telecomért - 60-70 milliárd koronára -, és az Unipetrol vegyipari csoportért. Az utóbbit most 7-9 milliárd koronára lehet tartani. Hivatalos helyen nem kommentálták az újság szerdán közölt értesüléseit.

A kevesebb privatizációs bevétel további oka, hogy a CEZ villamos művek és hat körzeti áramszolgáltató valószínűleg nem talál vevőre az idén, legalábbis a tárgyalások nem fejeződnek be decemberig - írta a Mladá Fronta Dnes, ugyancsak meg nem nevezett bennfenteseket idézve. A kormány korábban váltig erősítgette, hogy ezeket még az idén eladják, de Pavel Mertlík volt pénzügyminiszter - áprilisban távozott posztjáról - már maga is jelezte, hogy 2002 előtt aligha sikerül nyélbe ütni a szerződéseket.

Az összes, még eladásra szánt vállalatból és részesedésből a cseh kormány 330 milliárd koronára számíthat az elkövetkező években - írta a lap.

A pénzügyminisztérium előrejelzése szerint az államháztartási hiány - privatizációs bevételek nélkül számítva - eléri a 184 milliárd koronát az idén; ez a GDP 9 százaléka.

Felfedeznéd Portugáliát?

Itt a remek alkalom, hogy megismerd. Beszámolók, fotók - böngéssz!

Visszatérés a paradicsomba

Egy újabb kaland előszobájába léptünk, mikor kis kocsink megindult Christchurch felé.