Miklós
-7 °C
4 °C

Elégedett az EU a Sapard-program előkészületeivel

MTI
2001.07.03. 15:45
Az Európai Bizottság nagy elismeréssel méltatta a tíz közép-európai EU tagjelölt erőfeszítéseit a SAPARD mezőgazdasági előcsatlakozási alap felhasználásának előkészítésében.

Franz Fischler mezőgazdasági biztos így kommentálta a jelentést: "A nemzeti SAPARD ügynökség felállítása nem könnyű feladat a tagjelölteknek. Az egész rendszer szükségképpen aprólékos és mélyenszántó. De ennek eredményeként a jelölt országok képesek lesznek nyomban a belépés után működtetni a vidékfejlesztési alapokat és csekély kiigazításokkal működtetni a közös mezőgazdasági politika támogató rendszerét is."

Tavaly év végéig a tíz tagjelölt már komoly előkészítő munkát végzett. Elsőként Bulgária ügynökségét hitelesítette a bizottság, nemrég csatlakozott hozzá Észtországé. Az előbbi már igénybe vehetett 13 millió, az utóbbi 3 millió euró támogatást. A többi nyolc országnak még több-kevesebb tennivalója van saját ügynökségének kiépítésében. Egy nevének elhallgatását kérő bizottsági illetékes elmondta, hogy az EU SAPARD irodájának várakozása szerint a nyolc ország nagy része várhatólag az év végéig el tudja fogadtatni helyi SAPARD-kezelő ügynökségét, néhányan talán áthúzódnak a jövő évre. Magyarország az ő megítélése szerint nem az elsők között áll az ügynökség kiépítésében, de év végéig sikerülhet behoznia a lemaradást. - De nem lóverseny ez - mutatott rá a bizottsági illetékes. Az idei évre félretett alapok minden ország számára 2002 végéig lehívhatók, tehát a keretek nem vesznek el. Sőt, Fischler már kezdeményezi, hogy ezt a határidőt nyújtsák meg 2003-ra.

A tíz országra arányosan kiadagolt keretek éves összege 529 millió euró. Ebből Magyarország kerete 38,173 millió euró.