Judit
3 °C
6 °C

Gazdaságélénkítő nagy durranás Csehországban

2001.07.10. 09:03
A cseh kormány hétfői ülésén 166 milliárd koronát (1 dollár=40 korona) hagyott jóvá egy gazdaságélénkítő programra, amelyet Miroslav Grégr ipari és kereskedelmi miniszter terjesztett a kabinet elé. Zdenek Vorlícek, az ipari és kereskedelmi miniszter helyettese elmondta, hogy a kormányzati beruházások és támogatások 2002 végéig szólnak. A terv szerint a sajtóban "nagy durranásnak" elnevezett program segítségével a cseh hazai össztermék értéke már az idén négy százalékkal, a jövő évben pedig hat százalékkal fog növekedni. Csehországban tavaly 3,1 százalékos gazdasági növekedést, 1999-ben még 0,8 százalékos GDP-értékcsökkenést mértek.

A nagyszabású programot, amelyet az elemzők egy része irreálisnak tart, egyrészt költségvetési pénzekből, másrészt a privatizációs bevételekből, valamint a bankoktól, illetve az Európai Uniótól kölcsönzött pénzekből kívánja fedezni a kormány. A beruházások és támogatások döntő része a lakásépítési programra, a közlekedési infrastruktúrára, ipari zónák kialakítására, a bányaipar és az acélipar átalakítására irányul.