A GVH 12 millióra büntette a BÉCEM-ügyben érintett cégeket

Napi Online
2001.08.09. 16:15
A Gazdasági Versenyhivatal a BÉCEM Cement- és Mészipari Rt. részvényesei ellen a "közös irányítás megszerzéséhez történő engedélykérés elmulasztása" miatt indult eljárásban ez év június 28-án hozott, az eljárást megszüntető határozatát a mai napon módosította, ugyanis az jogszabályt sértett. A GVH a módosított határozatban megállapította, hogy a részvényesek 1997. július elején közös irányítást szereztek a BÉCEM Rt. felett, ám elmulasztották a GVH engedélyét kérni, s ezért a hivatal büntetést szabott ki. A GVH az öt vállalkozással szemben (Breitenburger AG és annak itteni leányvállalata, valamint a Heidelberger AG, Schwenk KG és azok magyarországi leányvállalata, a Duna-Dráva Cement Kft.) együttesen 12 millió forint bírságot szabott ki. A versenytanács ugyanakkor megállapította, hogy a közös irányításszerzés nem lett volna megtagadható, azaz ha az érintett cégek annak idején kérik a GVH engedélyét, azt meg is kapták volna.