Feleződött a Graboplast profitja

MTI
2001.08.14. 09:24
A Graboplast-csoport 688,5 millió forint mérleg szerinti eredményt ért el az idén az első félévben, ami 52 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál - közölte a társaság a magyar számviteli szabályok (HAS) szerint készített gyorsjelentésében kedden. Az elemzők 900 millió forint körüli eredményt vártak. A csoport nettó árbevétele 3 százalékkal, 8,05 milliárd forintra csökkent a múlt év hasonló időszakához képest. Ebből az export 5,68 milliárd forintot tett ki, ami 10 százalékos növekedés egy év alatt. A konszolidációs kör változott a tavalyi évhez képest, miután a Graboplast eladta az Uniontext Kft.-t, és megszüntette több külföldi székhelyű társaságát. Ezt figyelembe véve a teljes árbevétel 20 százalékkal emelkedett. A gyorsjelentés szerint a forint felértékelődése kedvezőtlenül hatott az árbevételre, és az üzemi eredményre egyaránt. A második negyedévben ugyanis az exportban teljes egészében érvényesült a felértékelődés kedvezőtlen hatása, amit a termékekbe beépülő importanyagok olcsóbbodása az utánpótlási idő eltolódása miatt csak részben tudott kompenzálni.