Natália
-3 °C
8 °C

Remek félévet zárt az ÁÉB

MTI
2001.08.16. 16:09
Az Általános Értékforgalmi Bank Rt. (ÁÉB) az első félévet az előző év hasonló időszakának adatát több mint 70 százalékkal meghaladó, 6,9 milliárd forint adózás előtti nyereséggel zárta, mérlegfőösszege 289 milliárd forintot tett ki 2001 június végén - áll abban a közleményben, amely a bank szerdán megtartott rendkívüli közgyűléséről csütörtökön tájékoztatta az MTI-t.

A közgyűlés az igazgatóság tagjává választotta 5 éves megbízatással Megdet Rahimkulovot, az ÁÉB vezérigazgatóját, Dunai Imre alelnököt, nyugalmazott ipari és kereskedelmi minisztert, Kirchner Sándornét, az ÁÉB vezérigazgató-helyettesét, Fazakas Imrét, a Jukosz közép- és kelet-európai képviselőjét és Kovács F. Lászlót, a BorsodChem Rt. vezérigazgatóját. Rajtuk kívül az igazgatóságba bekerült a Gazprom, illetve az érdekeltségébe tartozó bank három vezető munkatársa.

A közgyűlés után megtartott ülésükön a testületek újjáválasztották eddigi elnöküket, így az igazgatóság elnöke továbbra is Megdet Rahimkulov, a felügyelő bizottság elnöke pedig Molnár Endre lett.