Natália
-3 °C
7 °C

Stabil a stabilitálisi paktum

2001.08.21. 08:36
Az euróövezethez tartozó országok és az Európai Bizottság továbbra is szilárdan kitartanak a növekedési és stabilitási paktum, illetve az abban foglalt célok megvalósíthatósága mellett - mondta hétfőn a bizottság gazdasági és pénzügyi kérdésekért felelős tagja. Pedro Solbes azokra a sajtójelentésekre reagált, amelyek - részben Hans Eichel német pénzügyminiszternek a napokban elhangzott nyilatkozata alapján - a paktum költségvetéssel kapcsolatos célkitűzéseinek esetleges módosításáról, illetve lazításáról számoltak be.

Eichel fölvetette, hogy az euróövezet legerősebb gazdasága, Németország támogatná a paktum reformját, tekintettel a gazdasági növekedés lassulására, ami csökkenti az adóbevételeket. Sietett hozzátenni, hogy Németország teljes egészében támogatja a paktumot, de úgy vélekedett, hogy elsősorban a kiadási célokra kellene figyelni, semmint merev deficitcsökkentő célszámokat követni.

A brüsszeli bizottság szokásos napi sajtótájékoztatóján ismertetett nyilatkozatában Solbes emlékeztetett arra, hogy a stabilitási paktumot és a benne foglalt célokat a tagországok pénzügyminisztereinek a múlt hónapban tartott legutóbbi tanácsülésén is megerősítették. A nyilatkozat szerint a biztos időközben érintkezésbe lépett Eichellel is, aki megerősítette, hogy országának egyáltalán nem áll szándékában felülvizsgálni vagy fellazítani a paktumban rögzített pénzügyi ismérveket.

Oszd meg élményeidet!

Oszd meg nyári élményeidet más utazókkal is, tölts fel beszámolót, fotókat!

Felfedeznéd Portugáliát?

Itt a remek alkalom, hogy megismerd. Beszámolók, fotók - böngéssz!