Mária
-7 °C
3 °C

A román Tarom légitársaság forgalma 25 százalékkal esett vissza

MTI
2001.09.24. 11:36
Az Egyesült Államokban elkövetett merényletek után átlagosan 25 százalékkal esett vissza a román nemzeti légitársaság, a Tarom utasforgalma - közölte Ion Selaru, a román közlekedési minisztérium államtitkára. Az államtitkár elmondta, hogy egyes járatokon drasztikus volt az utasok számának csökkenése. A hétfői román gazdasági sajtó szerint a Tarom tengerentúli és az arab országokba közlekedő járatain fele annyi utas utazik, mint szeptember 11. előtt. Selaru a Tarom számára különösen fájdalmas veszteségnek a közel-keleti járatok utasforgalmának visszaesését nevezte, mivel a román nemzeti légitársaság utasainak jelentős részét az ebből a térségből Nyugatra utazók teszik ki. Az államtitkár olyan nagy veszteségekről beszélt, amelyek szükségessé teszik az állami támogatást. Mint mondta, ez a kérdés már napirendre került. Az utasok számának csökkenése mellett a biztosítási díjak jelentős növekedése és a fokozott biztonsági intézkedések bevezetése olyan többletköltségeket okoz, amelyek elkerülhetetlenné teszik a jegyárak emelését - tette hozzá. Nicolae Demetriade, a Tarom vezérigazgatója azt közölte, hogy az utasok és a személyzet biztosítási díjának növekedése 20 százalékkal magasabb költségeket jelent.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Pihenjen Szép kártyával!

Egy kis lazítás Önnek is jár! Íme a Szép kártya elfogadóhelyek.