Ferenc, Olívia
-2 °C
4 °C

Előrehaladott csődvédelmi tárgyalásokat folytat a Chiquita

Napi Online
2001.10.25. 12:26
A Chiquita Brands International Inc. közölte, hogy előrehaladott tárgyalásokat folytat a 131 éves cég csődjének elkerülése érdekében. A világ vezető banántermelő és -kereskedő vállalkozása az elmúlt 8 évben 1,5 milliárd dollár adósságot halmozott fel, amelyet a cég kizárólag az Európai Unió általa diszkriminatívnak ítélt importszabályozásával magyaráz. Januárban - még az EU-val folytatott vita lezárása előtt - az adósságállomány több mint felének, 861 millió dollár átütemezését jelentették be. Amennyiben a hitelezőkkel sikerülne megegyezni, a Chiquita az amerikai csődtörvény 11. cikkelyére hivatkozva bírósági hozzájárulást kérne a vállalat átalakítására, ami a részvények jelentős felhígulásával járna. A Chiquita a harmadik negyedévben az egy évvel korábbi 53,7 milliós veszteséggel szemben 38,2 millió dollár adózott veszteséget jelentett, miközben árbevétele - főként a magasabb árak következtében - 465,8 millióról 509 millió dollárra nőtt. A cég termékeit 60 országban értékesíti, bevételének több mint fele banáneladásból származik.