Ambrus
-7 °C
3 °C

A Malév jövőre veszteségeinek jelentős csökkenésére számít

MTI
2001.12.03. 10:47
Váradi József, a légitársaság vezérigazgatója az MTI-nek elmondta, hogy az első félévi, 8 milliárd forint körüli veszteség az év végéig várhatóan nem növekszik, majd 2002-ben a tervek szerint 2-3 milliárd forint közé apad. - Az év közepén megkezdett racionalizálási intézkedések hatására júliusban és augusztusban kedvező fordulat következett be a társaság gazdálkodásában, úgy tűnt, hogy a veszteség nem éri el a tervezett mértéket sem. A szeptember 11-i terrortámadás hatásai azonban visszavetették az optimista várakozásokat. Váradi József szerint a Malév helyzete kedvezőbben alakult a versenytársakénál. Példaként említette, hogy az európai forgalom 13-15 százalékos visszaesésével egy időben a budapesti forgalom is átlagosan mintegy 15 százalékkal csökkent. A Malév az elmúlt időszakban 10 százalékos utasszám-csökkenést szenvedett el, ami a konkurens légitársaságoknál elérte a 21-22 százalékot.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Értékeljen, nyerjen!

Van kedvenc légitársasága? Írja meg véleményét itt!